"Hozzájuk akarok tartozni...!" Ezt az egyszerû és õszinte választ adja az a rajtakapott 13 éves gyerek, aki az elsõ, titokban a barátaitól kölcsönkapott cigarettát próbálgatja. Otthon természetesen senki nem tud róla, de barátjai körében -néhány próbálkozás után- 'felnõttesen' kezdi szívni az elsõ mérget. Ízleni sem izlik neki még a cigaretta, ezt be is vallja, közte-közte még köhécsel is, de ha ez az ára a 'közéjük tartozásnak'... ám legyen. Szülei mit sem sejtenek, a gyerek szerint pedig 'úgy sem értenek hozzá', maradiak, vagy ami a legrosszabb: apjuk, anyjuk is ész nélkül füstöl odahaza a lakásban... Így hogy vennék észre, hogy dohányszagú a gyerek, amikor hazajön... Iskolában sem lát mást: tanárjainak nagy része sem képes magán uralkodni. Egyelõre gyereknél ebben a korban még szó sincs szenvedélyrõl, ahhoz huzamosabb ideig kellene dohányoznia. Egyszerüen környezete bûnös rossz példájáról van szó. A 'hozzájuk-tartozás' szükségérzete a serdülõnél sok esztendõn keresztül maghatározó. Van fiatal, akinél tulajdonképpen még 20 év felett sem szenvedély a dohány, igénye elsõsorban a nagykoruság mutogatására és a velejáró vagány, rendhagyó, bátor viselkedésre van. Ha ilyenkor a társadalom: egyház, iskola, sport, zene, ifjúsági egyesületek, szakkörök, katonaság képtelenek a korának megfelelõ kihívások elé állítani a serdülõt, majd véglegesítik az agyelszívást azok, akik benne mint egy a koporsóig szabadulni képtelen rabszolgában érdekeltek!